Az első napom a Vlerick-en pont szeptember 1-re esett. Klasszikus sulikezdés, gondoltam, és ez így öt év után kicsit fura volt. Legutóbb kb. pont hat éve kellett ugyanígy bemennem az első órára az amerikai wisconsini egyetemre, ahol akkor már rutinosan kezdtem meg végzős évemet. Természetesen most közel sem volt hasonló a helyzet. Nem igazán tudtam, mire számítsak. Szerencsémre a leendő évfolyamtársaim közül ismertem már párat a felvételi vizsgáról, illetve néhányukkal az előző napi közös sörözés hozott össze. Az első benyomásom alapvetően mindenkiről jó volt. Nyitottak és barátságosak itt az emberek.
Az első napon bemutatkozott az egyetem dékánja és a nemzetközi MBA program koordinátora. Kicsit marketing dumát erőltettek (köszönjük, hogy minket választottatok, miért jobb a mi sulink mint egy másik, bla-bla-bla), de ettől függetlenül tisztán érezhető volt, hogy egy profi csapat áll a program mögött,akiket a világ öt pontjáról gyűjtöttek össze. Természetsen mi diákok is megkaptuk a lehetőséget arrra, hogy bemutakozzunk: melyet egy random módon kiválogatott öt fős csoportban megis tettünk. Ez abból állt, hogy miután kiválogattak minket, minden egyes csoportnak cca. 30 perce volt arra, hogy minél kreatívabban és érdekesebben mutassa be a csoportot (ki honnan jött, miért, milyen szakmai háttere van, stb.).
Az elkövetkezendő 2-3 nap alapvetően azzal telt, hogy bemutatták részletesen az egy éves programot és felvázolták azt is, hogy mit várnak el tőlünk. Nagyon nem mennék ebbe bele. Nem biztos, hogy túl érdekes lenne mindenkinek. :)
Pénteken volt az első tényleges óránk. Managing Across Cultures, mely lényegében arról szól, hogy az üzleti világban mekkora szerepe van a különbőző kultúráknak és mennyire fontos megértenünk és alkalmazkodnunk más kutúrákhoz annak érdekében, hogy sikeresek lehessünk. Első hallásra kicsit elmosolyodtam én is a tantárgy hallatán, de az eddig elhangottakból, esettanulmányokból egész érdekesnek tűnik. Egyetlen hátránya az, hogy rengeteget kell olvasni hozzá. Ez pedig állítólag egyre fokozódik a hetek előrehaladtával. Már péntekre is és holnapra is el kellett olvasni pár száz oldalt. Nem egyszerű, de úgy érzem, bírni fogom.
Péntek este a dékán egy fogadást tartott magánál, ahová az összesen 90 diákot meghívta. Ez a meghívás eléggé korrekt volt. Lássuk be... Magyarországon kicsit elképzelhetetlen lenne, hogy a Közgáz dékánja meghívja a rezidenciájára az első évfolyamos gólyákat... Az este profin volt megszervezve. Catering, folyamatos pezsgő-utántöltés, finomabbnál finomabb sörkorcsolyák, desszertek. Bevallom, óvatosan sikerült is kicsit elszállnom, de még messze nem vállalhatlanul. A fogadás után egy kisebb csapattal sikerült is nekivágnunk a brüsszeli éjszakának, de ez még így enyhén illuminált állapotban sem nyújtott akkora élményt. Kettőkor már otthon is voltam.
Röviden ennyit az első hétről... Egyelőre még szokom az új légkört és az embereket. Meg persze többek között próbálom megfejteni, hogy egy, a felkelő nap országából jött fiú évfolyamtársam miért járkál folyamatosan egy fekete alapon fehér pöttyös NŐI táskával? Persze nem ő az egyetlen érdekes figura a csapatban. Elég megemlítenem az órákon folyamatosan szerepelést erőltető szintén ázsiai srácot, akit valahogy már így a nulladik héten furcsáll minenki. (Figyelem: nem az ázsiaiságukkal van a baj!) És vajon miért? Ígérem a későbbiekben még lesz szó róla. Elég legyen most annyit megemlítenem, hogy a dékánnál tartott fogadáson többen arra lettünk figyelmesek, hogy ez a srác random módon egy könyvet emel le a lakásban található egyik polcról, kinyitja, majd abba gondosan belehajolva egy mély lélegzetet vesz, mintha így akarná abból kiszívni a könyvben rejlő tudást. Érdekes... Bár lehet én vagyok bizarr, hogy nem ismerem fel ennek a "könyvszimatolási" műveletnek a pozitív oldalát. Úgy látszik, van még mit tanulnom a Managing Across Cultures órán...
