Aki annyira nem ismeri, annak tudnia kell, hogy egy MBA kis mértékben szól csak az individualizmusról mivel a legtöbb munka csapatokban történik. A már korábban említett Managing Across Cultures tantárgynál is egy öt fős csoportban kell majd előadni egy 20-30 perces kiselőadást szeptember végén. Ennek a témája a következő: Csapatunk egy olyan multinacionális cégnek dolgozik amely mind az általunk képviselt öt országban jelen van. Azt a feladatot kaptuk, hogy a cégünk részére ki kell dolgoznunk egy olyan tréninget amely felkészíti azon kollégákat akiket az anyacég később külföldre akar küldeni valameyik leányvállalatához (expatként). Ezt úgy kell megvalósítanunk, hogy mindannyiunknak a saját kultúrájából kell kiindulnia és bemutatnia azokat a dolgokat (szokásokat, az országgal kapcsolatos fontosabb információkat, stb.) amit egy külföldinek mindenképpen szükséges tudnia elutazás előtt. Nem mondanám, hogy túl egyszerű a feladat. A prezentációt és a hozzá kapcsolódó 10 oldalas esszét két hét múlva kell leadnunk. A prezentációk időpontja szeptember 24-e lesz.
A csapatokat nem magunk állítottuk össze, hanem a tanár jelölte ki úgy, hogy minél variáltabb kulturális háttérből származó emberek kerüljenek össze. Az én csapatomban van egy chilei, egy indiai és egy belga srác és ezen kívül egy japán lány is. A „nagy” projekt előtt természetesen kisebb, az órán feladott teendőkön is együtt kell dolgozunk. Ilyenek például egy egyes esettanulmányok, amiket mindig egyik napról a másikra kell elolvasnunk. Ezek után kapunk 30-40 percet, hogy átbeszéljük az esettanulmányban felvázolt problémát és valamilyen megoldással álljunk elő. Ezt természetesen később az egész osztály előtt prezentálnunk kell néhány percben.
A mai napon kicsit megingott a bizalmam a saját csapatomban. Adódott ugyanis, hogy az öt emberből kettő nem nagyon olvasta el az esettanulmányt az előző nap. Ezzel amúgy isten igazából két problémám adódott:
1. Elég hosszú volt az olvasmány. Tehát ha én szívtam vele cca. 1 órát, hogy átrágjam magam rajta, akkor mondjuk az a minimum, hogy a többiektől is elvárnám ezt. Az esettanulmány amúgy röviden arról szólt, hogy egy kanadai cég 15 menedzsere kiköltözik családostul Mexikóvárosba expatként és, hogy ez milyen bonyodalmakkal jár (más kultúra, nyelv, szokások, stb…).
2. Ha már nem olvasta el és fogalma sincs arról, hogy mi a lényege a történetnek, akkor ne nagyon okoskodjon bele abba a vitába amit az „olvasott” emberek folytatnak. Nagyjából persze elmondtuk nekik, hogy miről szólt a sztori és mi az alapvető probléma, de az apróbb részleteket nem tudták. De, ennek ellenére megpróbáltak azért valami okosságot hozzátenni! Persze mondanom sem kell, hogy ilyenkor ennek nem sok értelme van. Néha ha összeszorított foggal is, de kibírtam azért.
A másik meg az, hogy egyes emberek nem értik, hogy csak a lényeget kell megragadni ezekben a történetekben. Gondolhatjátok, hogy nem az volt a legfontosabb probléma, hogy az egyik kanadai nem tudta az új mexikói lakásában bedugni a konnektorba az egyik háztartási gépét, mert azon három lyuk volt. Ez egyik csapattársam (aki amúgy olvasta) mégis úgy gondolta, hogy ezt fontos kiemelni. Kérdem én: Miért is? Szóval ilyenkor gondolhatjátok, hogy jogosan merül fel bennem az a kérdés, hogy na ezt meg ki a fa***m hívta? J
Na, azért persze a lelkem mélyén tudom, hogy nem ekkora nagy a baj. Okos, válogatott emberekkel vagyok körülvéve, úgyhogy csak meg fogjuk oldani ezt a közös projektet. Méghozzá jól! Nagyon jól! Vagy… A végén nekem kell majd megoldani a helyzetet…
